Bejelentkezés
Elfelejtett jelszó
Bejelentkezés
nayeli

Szorongás azaz : Agymenés valamiről amit érzek ...

Nayeli · 2 hete
Ok. Akkor mos megpróbálom végre kinyögni mi a helyzet velem... 
Világéletemben fura voltam ... iskolában antiszociálisnak mondtak mert egyáltalán nem vegyültem bele a közösségbe és mindig kivülállóként viselkedem mindenhol még most is és kivülállónak is érzem magam . 
Sok oka van ennek amit lassan kezdek csak megérteni . 
A nyáron végül sok örlődés és több munkahelyváltás után arra jutottam hogy jobb lesz ha segitséget kérek legalább abban hogy megtudja mi is a problémám .
Már volt egy tippem mégpedig hogy szociális szorongásom másnéven sociális fóbiám van . 
Igazam is volt . Szociálisan szorongó vagyok és generalziált szorongásos zavarom van . 
Ami a Wiki szerint ilyen ; 

" A betegek gyakran rettegnek a jövőtől, a párkapcsolatoktól, hosszabb baráti kapcsolatoktól (menekülésérzet a szociális életből). Van, hogy a teljesítménnyel vagy aktivitással kapcsolatos aggodalmak kerülnek a szorongás előterébe. Jellemzők még az egzisztenciális, magánélettel kapcsolatos félelmek, vagy a saját és családtagok egészségi állapota miatt érzett aggodalmak. Az állandósult félelem súlyos mértékben befolyásolja az egyén teljesítményét, melyet észlelve a beteg természetesen még inkább szorongani kezd – így alakul ki az ördögi kör, amelyből egyre nehezebb szabadulni. Bár a betegek többsége belátja, hogy félelmei irracionálisak, szorongásukat mégsem képesek kontrollálni, így az teljesen átveheti az uralmat életük fölött. " 

És a wiki jól is irja ezt a dolgot körül. De ezt megélni mégis jóval összetettebb ... 
Az hogy kb mindentől és mindenkitől parázol / olyan felfokozott állapotba kerülsz ami nem is igazán félelem inkább valami nagyon kellemetlen izgalom szerűség elég rendesen kimeritő és engem személy szerint sokszor haraggal tölt el magam iránt . Mert olyan mintha nem lennék az érzéseim ura . Tudom mi az ahogy logikusan kéne viselkednem de nem én lefagyok és szivdobogást kapok csak attól ha valaki megkérdezi a nevem . 
A pánik kerülget minden percben . A fejem tele van olyan dolgokkal amik nem valósak ... az agyam egy része mindig kételkedik és mintha próbálná elrontani a napom . 
Ha én azt mondom magamban : dejó ! Ügyes vagyok ma tuti nem kések el a munkából , még van egy csomó időm ... " Akkor jön a Szorongás és rákezd : " Biztos vagy benne ? Akármi történhet még . Lefogod késni a buszt ... " és mondja tovább szövi a láncot és nem lehet leállitani . A Szorongás képes a legbiztosabb dolgokból is lehetetlent generálni . Sokszor már azt sem tudom levegőt helyesen veszek e vagy sem . 
Emellett a Szorongás tényleg olyan mintha önmagam börtöne lennék. Szeretnék valamit megtenni és nem engedi . Lefékez . Mindig megállit a cél elödt mintha azt hinné nem érdemlem meg . Sokszor azt mondja hogy " ez a viselkedés nem illik hozzád . " Nem tudom miért nem ililk hozzám de mert a Szorongás azt mondja már nem birom megtenni ... 
És az emberek között sokszor borzalmas ... egyfolytában azt érzem hogy nem jó helyen vagyok hogy ott sem kéne lennem ... mindig mintha kivülről figyelnék mindent nem mintha a része lennék ... és elönt a nyugtalanság. Akkor pedig meg kell ezt fékeznem vagyis elkezdek ugy viselkedni mint egy robot : kimérten , pontosan és semmi spontán tett ... igen még nevetni sem tudok . Nem tudom megengedni magamnak hogy nevessek egy munkatársam viccén ... mert ha hagyom talán nem tudok higadt maradni ... nem tudom mi következhet abból ha nevetek igy nem nevetek. 
És utálom magam ezért. Utálom mikor nem tudok egy mosolyt sem viszonozni . 
A szemkontaktus is valami hasonló ... egyszerűen nem birom ... azon kapom magam hogy ugy járok-kelek a munkahelyen hogy nem tudok felnézni ... ugy beszélgetek hogy a tekintetem a földre mered ... mert nem tudom mi lehet egy pillantásból ... nem tudom hogy hogy dolgozzam fel amit látok az arcokon .... 
Sokszor egy egy helyzetben azt sem tudom mit mondtam vagy mit mondtak nekem . Teljes kiesés . A stress még a jó élményeimmel is ezt teszi ; kitörli öket . Szinte semmi más nem marad csak az emlék hogy mennyire nagyon féltem ...
Szeretnék változni . De olyan mintha mindez a részem lenne . Mintha nem múlna el . 
Annyi változik hogy tudom hogy mit miért érzek . De a félelem velem marad . 
Félek a jótól az örömtől ugyan ugy mint a rossztól és minden percben mintha meghalnék egy kicsit . 
Megjegyzést csak bejelentkezett blogolok tagok írhatnak!
Jeletkezz be a blogodban, vagy készíts te is egy blogot a blogolok.hu-n!